Vasárnap Komáromban a Tiszti pavilon dísztermében tizennegyedik alkalommal került sor a Pro Probitate – Helytállásért díj átadására. Az ünnepi rendezvény elején Boráros Imre színművész részleteket mutatott be Siposhegyi Péter: János passió 12 stációban című monodrámájából, melyet a szerző Esterházy János halálának 50. évfordulójára írt, majd egy rendkívül tehetséges fiatal komáromi zenész, Bertók Tibor hegedűjátékában gyönyörködhettek a jelenlévők.
Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának frakcióvezetője ünnepi beszédét azzal a megállapítással kezdte, sajnos ma, 2007-ben, hatvan évvel törvénytelen halálraítélése és 50 évvel mártírhalála után még mindig csak reménykedhetünk gróf Esterházy János nevének megtisztításában, az igazság győzedelmeskedésében a gyűlöletre épített hazugságok felett. Sajnos még mindig várni kell arra az új szellemiségre, arra az új szlovák generációra, amely nem nemzetiségi alapon mondja ki az ítéletet, hanem a tettek, a gyakorlatban naponta megvalósított elvek és ideák alapján értékel.
Esterházy János példa és mérce a szlovákiai magyarok számára, nem veszítjük szem elől, vállaljuk az együttélésre vonatkozó intelmeit: „Ez a föld közös hazánk, vállvetett munkával kell tehát hozzájárulnunk ahhoz, hogy közös otthonunk legyen ha már a Jóisten egymás mellett jelölte meg földi helyünket, és sorsközösségre ítélt bennünket, azon kell igyekeznünk mind a szlovák, mind a magyar oldalon, hogy ennek a sorsközösségnek valamennyi következményét levonjuk és életté váltsuk. A jövő fejlődése ebbe az irányba mutat, és csak ezen az úton lehet eljutni az itt élő népek békéjéhez, megelégedéséhez és közös boldogságához.“
Az, hogy a szlovák igazságszolgáltatás és politika elzárkózik Esterházy rehabilitálásától, azt igazolja, hogy nem lazíthatunk, nem ülhetünk a babérjainkon, és nem viszonyulhatunk felelőtlenséggel önmagunkhoz és egymáshoz. Mindennél fontosabb, hogy egymás kezét fogva,, egymást segítve tegyük dolgunkat, ha az Esterházy által is megálmodott szellemi, gazdasági és szociális felemelkedésünket el akarjuk érni.
A Pro Probitate – Helytállásért díjat idén Stelczer Elemér, a Rákóczi Szövetség Esterházy János Emlékbizottsága elnöke kapta a felvidéki magyar nemzeti közösség érdekében kifejtett több évtizedes szervező máunkájáért, valamint gróf Esterházy János rehabilitációjáért végzett áldozatos tevékenységéért.
Amint laudációjában Berényi József kiemelte, Stelczer Elemér 1938-ban találkozott Esterházy Jánossal, akinek az édesapja, Stelczer Lajos közvetlen munkatársa volt. Esterházy személyisége és munkássága olyan erős hatással volt rá, hogy egy életre elkötelezte magát a magyarság ügye mellett. 1945-ben a családnak el kellett menekülnie Pozsonyból, Stelczer Eelemér azóta Budapesten él, de még ma, túl a nyolcvanon is fáradhatatlanul, elkötelezetten dolgozik honi magyar közösségünk érdekében és Esterházi rebalitációjáért. Az emlékévben nem kaphatná a díjat nála alkalmasabb személy.
– Nagyon vártam ezt a napot! – kezdte rövid beszédét a díjazott. – Két nappal előzi meg az édesapám születésnapját, június 19-ét. Ez volt az első gondolatom, amikor megkaptam a meghívót a mai ünnepségre. – Majd azzal folytatta, kevés az, amit élete 82 éve alatt tehetett a szlovákiai magyarságért, és nem tudja, meddig végezheti még a munkáját, de igyekszik még soká szolgálni a felvidéki magyarok ügyét.
– Hatvan éve kerültem el, de mindig haza jövök a Felvidékre. Sajnos a szüleimnek ez nem adatott meg, nem mehettek haza Pozsonyba, nem látogathatták meg a szüleik és a bátyám sírját! Köszönöm a megtiszteltetést, és igyekszem méltó helyet találni a díjnak kis lakásomban. Az Isten éltessen mindnyájunkat!
Az ünnepi rendezvény a Széchenyi-emléktábla koszorúzásával ért véget.
Hernádi Anna, Szabad Újság 2007/25., június 20
A 2007-es Pro Probitate díj kitüntetettje: Stelczer Elemér
1938 őszén történt Pozsonyban. Egy fiatalember sietett az Egyesült Magyar Párt Nyerges utcai székházába. Még soha nem járt ott, ilyen komoly hivatalokban gyerekek nem járhatnak. Kissé tanácstalan volt, bár tudta, hogy az első emeletre kell mennie. Felment a lépcsőn , körülnézett, hezitált, vajon melyik szoba lehet jövetelének célja? Végülis bekopogott az első ajtón, a hívásra be is lépett. Egy jóképű férfi állt fel az íróasztaltól, eléje jött és kérdezte: „Kit keres a fiatal úr?”, „Az édesapámat” – mondta a meglepett fiatalember. A férfi arcán egy mosoly futott végig, megnézte a fiatalembert tetőtől-talpig, majd kezet nyújtott és csak annyit mondott: „Esterházy“. Majd áttessékelte a fiatalembert a szomszéd szobába és szólt: „Lajos bátyám, itt van a fiad!” Majd ismét kezet adott, és visszament a szobájába.
Ez a fiatalember, aki ilyen regénybeillő körülmények között találkozott Esterházy Jánossal, az Egyesült Magyar Párt elnökével, Stelczer Elemér volt. És ebből a kis történetből már az is kitűnt, hogy Esterházy János és Stelczer Elemér édesapja, Stelczer Lajos közvetlen munkatársak voltak, együtt dolgoztak a Magyar Pártban a szlovákiai magyarság érdekeiért.
Stelczer Lajos tanár volt. A csehszlovák megszállás alatt, a hét év orosz hadfogság után, amikor hazatért, nem tett hűségesküt az új köztársaságra, mert nem tehetett, mert képtelen volt magyar létére az idegen hatalom támogatására, ezért munkahelyéről elbocsátották, tanári munkát nem kapott. Alkalmi munkákkal, fordításokkal tartotta fenn családját. A politikától, a közügyektől azonban soha nem szakadt el, a magyar közösség a szívügye volt. Így került sor arra, hogy maga Esterházy János hívta be a Magyar Pártba dolgozni, ahol kezdetben az oktatásüggyel foglalkozott, majd kulturális igazgató lett, Eisziger László halála után, 1943-ban pedig ő lett párt központi igazgatója, tulajdonképpen a második ember a pártban. Esterházy és Stelczer Lajos között bensőséges munkakapcsolat alakult ki, megbízható társai voltak egymásnak, megosztották a munkát, osztoztak a felvidéki magyarság gondjaiban és bajaiban is. Többször találkoztak Stelczerék Liszt Ferenc utcai lakásában is intézendő közös dolgaikat. Így az első találkozás után a fiatal Stelczer Elemérnek is többször volt már alkalma találkozni és beszélni Esterházy Jánossal.
Ez a két momentum, az atyai kapcsolat és a bevezetőben említett első találkozás egy életre meghatározta Stelczer Elemér irányultságát és viszonyát Esterházy Jánoshoz, és elkötelezte Stelczer Elemért a felvidéki magyarság ügye mellett.
Stelczer Elemér 1925. november 21-dikén született Pozsonyban. Itt végezte iskoláit, itt töltötte fiatalságát, itt voltak barátai, első szerelme, ide kötötte minden: az utcák, a terek, az iskolák, a templomok, a sportpályák, a vívóterem. Itt élt szüleivel és Endre bátyjával, az induló tehetséges költővel, akinek 1945. áprilisában bekövetkezett tragikus halála is mély nyomot hagyott az öccse lelkében. De a legnagyobbat mégis a menekülés!
1945. május 7-dikén jóakarók figyelmeztették telefonon a családot, hogy Esterházyt letartóztatták, meneküljenek Magyarországra, amíg nem késő. A család, minden értéket hátrahagyva, egy hátizsákkal hagyta el a szeretett Pozsony városát és kalandos úton jutott el Budapestre. Stelczer Elemér szülei már soha nem láthatták viszont szeretett városukat. Elemér második otthona lett Budapest, azóta is ott él, de szíve most is Pozsonyért dobog, Pozsonyba húzza vissza.
A 80-as évek végén bekövetkező politikai és társadalmi változások megtalálják az aktív Stelczer Elemért. Alapító tagja az 1989-ben megalakuló Rákóczi Szövetségnek, a határon túli magyarság ügyeinek előmozdítására és a kitelepítettek összefogására alakult civil szervezetnek mint választmányi és elnökségi tag toboroz, szervez, emlékeit és tapasztalatait felhasználva intézi a Szövetség ügyeit. A menekültek, a kitelepítettek és a lakosság-csere által Magyarországra kerültek között még sok olyan ember volt, akik együtt dolgoztak Esterházy Jánossal, vagy ismerték őt. Így ezek az Esterházy-tisztelők a fiatal történész, Molnár Imre javaslatára 1991. márciusában a Rákóczi Szövetség kebelén belül megalakították az Esterházy Emlékbizottságot. Az Emlékbizottság első, azóta is örökös elnöke, Ébert Tibor, pozsonyi születésű író javaslatára Stelczer Elemér lett. (Az Emlékbizottság többi tagja: Neumann Tibor, Selmeczi Elek, Csáji Attila, Tamáska Péter és Molnár Imre.) A Bizottság nagy lendülettel látott munkához. Elsőként meghatározta saját programját, amely aztán zsinórmértéke lett a másfél évtizedes munkának. A program három legfontosabb eleme: Esterházy szellemi hagyatékának őrzése, Esterházy rehabilitációjának előmozdítása és Esterházy megemlékezések szervezése.
Mit tett a Stelczer Elemér vezette Esterházy Emlékbizottság?
- Megalapította az Esterházy János Emlékplakettet;
- Budapesten, Esterházy János egykori lakhelyén, a Szép utca 3.sz. alatti házon emléktáblát helyezett el 1994. októberében;
- Kezdeményezte a mirovi megemlékezések megtartását, segítette ennek szervezésében az ostravai magyarokat, anyagilag is hozzájárult a temetőbeli emlékmű létrehozásához;
- Esterházy János születésének 100. évfordulójára nagyszabású emlékünnepséget rendezett a magyar parlamentben.
- Kezdeményezte Esterházy János poszthumusz Magyar Örökség-díj-ban történő részesítését;
- Kezdeményezte a nyitraújlaki Esterházy-kripta felújítását és emlékkápolna állítását;
- Anyagilag támogatta számos Esterházy-könyv kiadását;
- Kezdeményezte és társszervezőként segíti az Esterházy János 50. születésnapja alkalmából meghirdetett Esterházy-emlékév rendezvényeit. (forrás: Szabad Újság 2006/25)